A kép illusztráció
2024.06.20.
A
Medizin und Ideologie (Orvostudomány és ideológia) 2024. 1. számában egy hat abortuszon átesett nő tanúságtétele olvasható „Laß Dich heilen” („Engedd magad meggyógyulni”) cÍmmel.
Cecília – a magánélet védelme érdekében adott álnév – egy nehéz gyermekkor után ment férjhez. 18 évesen teherbe esett. Elmondása szerint a férje családja elvitte abortuszra. Utána született egy lánya, majd hamarosan újból teherbe esett, és nyomás hatására megint abortuszra került sor. Ezután született egy fia. Nem sokkal később ismét teherbe esett. A magzatnak az orvos szerint túl gyenge volt a szíve, ezért újabb abortusz következett.
Miután a férje a gyermekekkel is erőszakosan kezdett bánni, Cecília elvált tőle. Következett egy új kapcsolat, majd kb. 1,5 éven belül három abortusz. Mindez természetesen nyomot hagyott a lelkében. Cecília így írja le akkori önmagát:
„Csend és hidegség jellemzett. Erősnek és autoriternek akartam tűnni a külvilág számára. Ugyanakkor féltem attól, hogy rossz benyomást keltsek magamról a társadalomban, az Egyházban és a családomban. Féltem gyengeséget mutatni. Már nem éreztem semmit egy bűn vagy egy rossz cselekedet miatt. Már nem éreztem semmit. A külvilágnak való megjelenítés volt minden, ami számított. Valahogy sikerült erős képet mutatnom magamról. Elvégre egyedül neveltem fel két gyermeket, mellette teljes munkaidőben dolgoztam, egyik továbbképző tanfolyamot a másik után végeztem el, asszisztensből vezetői pozícióba küzdöttem fel magam. Sokan »erős nőnek« neveztek. De belül, amikor elcsendesedett, amikor a bennem lévő félelem egyre erősebb lett, pontosan tudtam, hogy mit tettem.”
A maszkok túl nehézzé váltak számára. Istenhez fordult, és élete lassan megváltozott. Ártatlan gyermekeinek megölése miatt idővel olyan bűntudata lett, hogy nem tudta tovább elfogadni magát. Elmondása szerint ez volt élete legnehezebb időszaka. Sok időbe telt, míg megértette, hogy van megváltás és gyógyulás, hogy Isten mindig elkíséri és segítséget küld neki. Résztvett egy Ráhel Szőlőskertje-hétvégén, amelyről így ír:
„Ott értettem meg többek között, hogy az abortuszok milyen következményekkel jártak az életemre és a gyermekeim életére nézve. Az abortusz előtt senki sem mondta nekem, hogy egész életemben szenvedni fogok, hogy a lelkem mélyen megsebződik. Senki snem mondta, hogy még a megszületett gyermekeim is szenvedni fognak, sőt, közvetlenül sérülni fognak. Senki nem tudta megmagyarázni nekem, hogy a gyerekeim miért beszéltek óvodás korukban a »nagy testvérükkel«, mert akkor még nem volt nagy testvér! Vagy hogy a két gyermekem, amikor együtt játszott, miért mesélte utána, hogy a testvéreivel játszott. Senki nem magyarázta meg nekem, hogy a lányom sok éven át jelentkező sírásrohamai abból adódhattak, hogy abortusz után született. Senki nem figyelmeztetett arra, hogy szörnyeteggé válok egy abortusz után, hogy az anyai érzéseim annyira semmivé válnak, hogy az együttérzés képessége már nem fog létezni, vagy hogy a női gyengédség gyűlöletté és haraggá változik. És ki tájékoztatott engem akkor, hogy a meg nem született gyermekeimnek joguk van az élethez? Ki figyelmeztetett arra, hogy ők nem rejtett (elhalgatott) terhességmegszakítások, hanem élő gyermekek, Isten ajándékai, akik nevet érdemelnek, akiknek személyiségük van, és nem csak »még nem élő" sejtek halmaza?« A Ráhel Szőlőskertje hétvégéjén mindezekre választ kaptam. Ott minden értelmet nyert. Hirtelen minden olyan világos lett!”
Cecília ezek után kibékült önmagával és megölt gyermekeivel, és a megbékélés visszahozta az életbe. Elmondása szerint a tanácsadókból, egy papból és egy pszichológusból álló csapat kivezette a sötét gödörből az életbe.
A résztvevőknek azt tanácsolták, hogy beszéljenek otthon nyíltan a családtagokkal. Ezt Cecília meg is tette, mert megértette, hogy az abortuszainak következményei voltak a gyermekeire nézve is. Félt attól, hogy mit fognak szólni mindehhez a gyermekei, de ők nagyon megértőek voltak. Cecília mesélt nekik mennyei testvéreikről, az ő korábbi életéről, az abortuszok utáni teherről, a Ráhel Szőlőskertje hétvégén történtekről, az abortált testvéreiknek adott nevekről.
„Voltak könnyek, volt megértés és megbékélés. Sírtak, de ugyanakkor úgy érezték, hogy szeretik őket. Megerősítést kaptak arról, ami mindig is ott volt, de nem értették meg. Az igazság volt az, amely felszabadított mindannyiunkat, és új, a korábbinál sokkal erősebb kapcsolatot hozott létre köztünk.”
Cecília azt üzeni minden abortuszon átesett nőnek és minden érintett testvérnek vagy abortusz-túlélőnek, hogy van gyógyulás, engedjék, hogy segítsenek rajtuk, engedjék magukat meggyógyulni.
