2024.08.01.
Theresa Bonopartis fiatal korában átesett egy késői abortuszon. Évekig szenvedett az abortusz okozta traumától. Végül Isten kegyelméből megtapasztalta a megbocsátást és a gyógyulást.
Manapság Theresa segít másoknak is megtapasztalni ezt a gyógyulást. Társalapítója az Entering Canaan Ministry-nek, amely lelkigyakorlatokat tart abortusz után szenvedő anyáknak, apáknak és testvéreknek, és „elkíséri az abortusz fájdalmától megsebzetteket Isten irgalmához, megbocsátásához és szeretetéhez”. Igazgatója a Lumina abortusz utáni gyógyító programnak. Írt egy könyvet is A Journey to Healing Through Divine Mercy (Út a gyógyuláshoz az Isteni Irgalmasság által)
Theresa fiatalon esett teherbe. Hónapokig halogatta a tesztet. Közel négy hónapos terhes volt, amikor megtudta az orvostól, hogy „pozitív” a teszteredménye. Többféle érzés kerítette hatalmába: boldogság a benne növekvő gyermek gondolatára, de félelem is, hogy elmondja a szüleinek. A gyermek apja el akarta őt venni feleségül, nem akart abortuszt.
Amikor Theresa elmondta a szüleinek, hogy terhes, az apja dühösen azt mondta neki, hogy hagyja el a házat, és felejtse el, hogy a lányuk. Theresa nem ezt várta el katolikus szüleitől, és sokkolta, hogy kitagadták, de elment. Egy barátja édesanyja megengedte, hogy náluk lakjon egy ideig.
Theresának nem volt se munkahelye, se pénze. Fogalma sem volt, hogyan tudná eltartani magát és a gyermekét, és a dolgok kezdtek reménytelennek tűnni. Azt mondta a gyermek apjának, hogy hagyja békén, és ő úgy is tett. Az apja megbízásából a nővére hívta őt telefonon minden nap, hogy menjen el abortuszra. Theresa egy ideig ellenállt, mert szerette volna a gyermeket, de végül beleegyezett, mert úgy érezte, hogy nincs más választása.
Mivel előrehaladott terhes volt, a szülészeti osztályra került egy kórházba. Nem mondták meg neki, mennyire fejlett a baba, nem mondták meg, hogyan zajlik a magzatölés. Amikor egyedül volt a kórházi szobában, belépett egy orvos, és
–
amint írja
– „soha nem fogom elfelejteni szadista tekintetét, amint sóoldatot fecskendezett a hasamba”.
Érezte, ahogy a baba hánykolódik. A gyermek haldoklott. Tizenkét óra vajúdás után, egyedül, egy halott kisfiút hozott a világra. Nézte az apró lábakat és kezeket, és megdöbbent, hogyan lehet ez megengedett? Emlékszik, hogy ki akart ugrani az ablakon, de nem volt hozzá bátorsága.
Szerinte tablettával elkövetett abortusz után a nő meglátja a halott gyermekét, és azzal a traumával fog egész életében élni.
Theresa élete az abortusz után gyökeresen megváltozott. Már nem volt ugyanaz az ember. Talált munkát, és úgy tűnt, hogy minden rendben van. „De semmi sem volt az, aminek látszott. Igyekeztem nem gondolni arra, hogy ki vagyok, és mit tettem. Amikor a halott gyermekemre gondoltam, depressziós és kétségbeesett lettem. Kétségbeesetten vágytam arra, hogy szeressenek, ezért összejöttem azzal a férfival, akihez feleségül mentem, annak ellenére, hogy érzelmileg és pszichésen bántalmazott engem.”
Két évvel később izgatottan várta az első közös gyermeküket. De félt, hogy Isten megbünteti az abortuszért, és valami baja lesz a gyermeknek. Imádkozott, hogy a babának ne kelljen szenvednie a bűnei miatt, és nagyon megkönnyebbült, amikor egészségesen született.
Házassága ezután kezdett megromlani; a férje alkoholista volt. Tanácsadóhoz fordultak. Theresa szerint az abortusz volt a problémák gyökere, és beszélt is róla a tanácsadónak, de ő azt mondta neki, hogy felejtse el, az már a múlté. Theresa nem talált senkit, akivel a gyászról vagy a traumáról beszélhetett volna, és úgy érezte, hogy valami baj van vele, mert zavarja, hogy abortusza volt.
A férje egy ideig józan maradt, és ő újból terhbe esett. A férje azonban visszaesett, és Theresa nem akarta, hogy a fiúkat bántalmazza, ezért elhagyta.
Theresa tanácsadó lett, drog- és alkoholfüggőkön segített, és találkozott másokkal is, akik nagyon szenvedtek az abortusz után, de nem volt kivel beszéljenek róla. Theresa is depressziós volt, öngyilkossági gondolatai voltak, és nagyon alacsony volt az önbecsülése, közel 15 évig gyűlölte magát. Működésképtelenné vált, kiéget. Minden nap kihívást jelentett, hogy felkeljen az ágyból és gondoskodjon a fiúkról. Kilépett a munkahelyéről. Az apja támogatta őt és a gyerekeket. Ma már tudja, hogy Isten így akarta őt közelebb vonzani magához.
A nagyobbik fia hétéves volt, és az első gyónására készült. A szülőkkel való találkozón a pap Isten irgalmasságáról beszélt, arról, hogy Isten megbocsátja a bűnöket, és felsorolt néhány bűnt, köztük az abortusz bűnét is. Theresa arra gondolt, hogy lehetséges ez? Isten valóban megbocsátja az abortuszt? 15 év óta először érezte azt, hogy talán van remény számára, talán van kiút az egészből.
Néhány nap múlva kapcsolatba lépett a pappal, és kérte, hogy gyónhasson nála. Félve és idegesen, de sok év után meggyónt. A pap gyengéd volt, együttérző, és Theresa 15 év után először érezte úgy, hogy valaki meghallgatja. A pap adott neki egy csodás érmet, hogy tegye a nyakába. Elmondása szerint onnantól kezdve egy spirituális utazáson vett részt: kapcsolatba került Istennel, megismerte Isten szeretetét és Irgalmasságát.
Elkezdett rendszeresen járni a paphoz lelki vezetésre, imádkozott, minden nap elment misére, és időt töltött az Eucharistia előtt. Nagy szüksége volt arra, hogy bízzon Istenben, akiről azt mondják, hogy olyan jó. Mégsem tudott megbocsátani önmagának. Továbbra is depresszióval küzdött. Jézushoz könyörgött gyógyulásért.
Azután különleges dolog történt: „Egy éjjel kínzó fájdalmak gyötörtek. Nagyon nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy milyen pokoli együtt élni az abortusszal. És bementem a fürdőszobába, mert nem akartam, hogy a gyerekeim meghallják. És csak kuporogtam a padlón, és órákig – nem túlzás – csak ültem a padlón, és mondogattam: Jézus, bízom benned, Jézus, bízom benned. És valamikor az éjszaka közepén éreztem, hogy melegség járja át a testemet. És tudtam, hogy Ő abban a pillanatban meggyógyított engem. És ez nem azt jelenti, hogy, tudod, hogy soha többé nem jelentkezik semmi. Mint ahogy néha az emberek beszélnek, és azt mondják: »Ó, meggyógyultál az abortuszból«, és úgy tesznek, mintha ezzel vége lenne. Utálom ezt bárkinek is mondani, de ez nem a vége, soha nem lesz vége, amíg a mennybe nem jutunk. Ott lesz vége. Más a helyzet most? Teljesen más. Ő határozottan meggyógyított engem. Amikor küzdök vele, és/vagy valami felmerül, akkor felismerem, hogy mi történik, és túl tudok lépni rajta. És persze mindennél fontosabb: most már Istennel és Máriával járom az utam. Mária hatalmas szerepet játszik az életemben.” (Human Life International interjú)
Mielőtt az anyja meghalt volna, Theresa megtudta, hogy az abortusza nagy szenvedést okozott neki is. Azt mondta az anyja, hogy ez az abortusz az ő bűne. Theresa megvígasztalta az anyját, és azt mondta neki, hogy mindketten felelősséget viselnek érte. Azt mondta, hogy megbocsát neki, és kérte, hogy az anyja is bocsásson meg neki. Ezután az édesanyja gyónt ugyanannál a papnál, és úgy érezte, hogy megszabadult szörnyű terhétől.
A legnehezebb az volt, hogy elmondja gyermekeinek az abortuszt. Úgy érezte, hogy Isten elhívja, hogy beszéljen az abortuszról, de tudta, gyermekei kell megtudják először. Rettegett attól, hogy gyűlölni fogják. Évekbe telt, mire összeszedte a bátorságát. Elmesélte nekik, és azt is, hogy az abortusz miatt alakult az életük úgy, ahogy alakult. A fiai először dühösek voltak rá. Gyászolták a testvérüket, akit soha nem ismertek. Bűnösnek érezték magukat, hogy ők életben maradtak. Időbe, sok beszélgetésbe és Isten kegyelmébe került, de végül megértették, miért alakultak a dolgok úgy, ahogy alakultak, és miért sírt az anyjuk éveken át. A családtagok közelebb kerültek Istenhez és egymáshoz.
Theresa ezután még nem lépett fel nyilvánosan. A fiúknak időre volt szükségük, hogy feldolgozzák az érzéseiket, és megbirkózzanak testvérük elvesztésével. De néhány évvel később áldásukat adták rá. Theresa most az abortusz traumáját elszenvedők számára ima- és gyógyulási napokat tart. Hálás, hogy szolgálhat Isten ezen gyermekeinek, és áldottnak érzi magát, hogy láthatja, ahogyan átalakulnak az Ő szeretete és megbocsátása által. „Irgalmassága számtalan csodájának voltam tanúja, és meg vagyok győződve arról, hogy Isten egy sereget vonultat fel egykor megsebzett nőkből és férfiakból, hogy eloszlassa az abortuszról szóló hazugságokat.”
Az abortuszon átesett nőket Theresa bátorítja, hogy ne féljenek attól, hogy megölt gyermekeik elítélik és a pokolra kívánják őket. Gyermekeik vágyakoznak utánuk, azt akarják, hogy ők is a mennybe jussanak. Vágynak szüleik gyógyulására, vágynak a szüleikkel való megbékélésre. És úgy gondolja, hogy Isten is ezt akarja: helyrehozni a dolgokat, egyesíteni őket lelkileg a gyermekeikkel.
„És tényleg azt gondolom, hogy ez a gyógyulás: átadni gyermekeinket Máriának a kereszt lábánál, Jézusnak, és engedni, hogy ő [Mária] munkálkodjon az életünkben, hogy meggyógyítson minket, és elvezessen a Fiához. És az ígéret földje felé vezető úton lesznek csaták. Lesznek. Ez nem kérdéses. Vannak olyasmik, amiket mi abortusz-kapcsolatoknak nevezünk: emberek, helyek vagy dolgok, amelyek felidézik az abortusz traumáját. És ezeket azonosítani kell. De ő [Mária] veled van ezen az úton, amikor ezek a dolgok történnek, és mindig a Fia szeretetéhez, az üdvösséghez és az örök élethez vezet téged, ahol a gyermekeddel leszel az örökkévalóságban. És tudod, ez nagyjából az út, igen. Ez egyértelműen az ő [Mária] lelkiszolgálata, nem kérdéses. Állandóan feltár dolgokat, folyamatosan, mindig feltár valamit, ami igazán gyönyörű, tudod, mintha csak elkísérne minket a gyógyulás útján.”
„Az abortusz halálos bűn, nagyon súlyos bűn, de az emberek különböző mértékben felelősek érte, a körülményeiktől függően. És nem számít, hogy milyen mértékű a felelősséged, Isten irgalma mindenki számára ott van, mert a gyógyulás nem rólunk szól, és nem arról, hogy mit tettünk. A gyógyulás Jézus Krisztusról szól, és arról, hogy Ő mit tett, és hogy meghalt értünk a kereszten.”
„Tartsd a szemed Jézus Krisztuson, nézd az Ő szeretetét irántad, és engedd, hogy meggyógyítson, engedd, hogy lépésről lépésre végigvezessen a gyógyulási folyamaton. Mert ez Róla szól, és arról, amit értünk tett. Soha nem tudjuk jóvátenni az abortuszainkat, soha. Ez egyszerűen lehetetlen. De nem nekünk kell, mert Ő megtette azzal, hogy meghalt a kereszten.”
Az idézetek a Human Life International által készített interjúból vannak.
Theresának szenvedése és gyógyulása után Isten azt is megadta, hogy érezze megölt fia és más megölt gyermekek lelkeinek segítségét és közbenjárását. Erről így ír az Are the Souls of Aborted Children with the Lord? („Az Úrral vannak az abortált gyermekek lelkei?”) című cikkben:
„Mindig is úgy éreztem, hogy meg nem született babák lelkének serege támogat a munkámban, és közbenjár Isten előtt. Mindig imádkozom hozzájuk, hogy megkapjam azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségem van a lelkek Krisztushoz vezetésének és gyógyításának eme munkájához. Kezdetben csak a saját fiam jelenlétét éreztem, de ahogy teltek az évek, tudom, hogy lelkek milliói ‒ egy egész hadsereg ‒ állnak a munka mögött, akik folyamatosan közbenjárnak és imádkoznak családjaik gyógyulásáért és megbékéléséért. Sokat már név szerint is ismerek. Még imádkozom azon klinikák előtt is, ahol tudom, hogy meghaltak. Már nem az van, hogy »itt halnak meg a babák«, hanem hogy Sally babája, Chris itt halt meg, vagy Tom babája, Mary. Személyes kapcsolat van mind a gyermekkel, mind a szülővel.”
