II. János Pál pápa EVANGELIUM VITAE című enciklikájából:

Dr. Manfred M. Müller pap, a Priester für das Leben (Papok az életért) elnöke, a Medizin und Ideologie főszerkesztője  Fünf Schritte – Die Heilung der Abtreibungswunden(Öt lépés – az abortusz okozta sebek begyógyítása)​ című könyvéből:

Első lépés

„A nő igent mond a fájdalmára...  Ahelyett, hogy minden alkalommal, amikor a fájdalom jelentkezik, azonnal elnyomná a kellemetlen érzést, vagy olyan kifogásokat keresne, amelyek elbagatellizálják és alapvetően tagadják a szenvedést, a nőnek van bátorsága beismerni és elfogadni a fájdalmat. Bevallja magának (ilyenkor gyakran csak kimondatlanul): Igen, rosszul érzem magam. Talán hosszú időbe telik, míg végül veszi a bátorságot, hogy beismerje az összefüggést: a fájdalom az abortuszomhoz kapcsolódik." 

Második lépés

„A nő nevén nevezi a történteket: Az abortusz megölt egy gyermeket, mégpedig az ő gyermekét. Nem sejthalmazt távolítottak el, nem valamit operáltak ki, és nem terhességet szakítottak meg. Lehet, hogy a nő a terhesség kilencedik hetében végeztette el az abortuszt, és a körülötte lévők azon állítása, ​hogy az embrió a terhesség ezen szakaszában még nem ember, volt a döntő abban, hogy beleegyezett az abortuszba. Most ugyanez a nő rájön, hogy becsapták egy hazugsággal. Szó szerint kinyílik a szeme: szembesül az igazsággal.”

A könyv itt rendelhető meg

Harmadik lépés

„A nő bevallja bűnösségét. Azzal, hogy beleegyezett az abortuszba, beleegyezett a saját gyermeke megölésébe, és ezzel súlyos bűnt vont magára.”

„Az érintett nő megnyugtatása azzal, hogy ​megpróbáljuk lebeszélni a bűntudatáról, mintha az vélt vagy ​feltételezett lenne, nem barátságos, hanem brutális. Az sem segít ki a válságból, ha a nő bűnösségét tagadjuk azzal, hogy azt mondjuk neki, hogy alapvetően ártatlan, mert az ő kilátástalan helyzetében mindenki ugyanúgy cselekedett volna, mint ő. Az érintett nő az abortusz után tudja ​​–

• először is, hogy nem ártatlan,
• másodszor, hogy az akkori kilátástalanság nem volt abszolút.
• harmadszor, a meginduló gyógyulási folyamat azt eredményezi, hogy a nő szembesül az igazsággal, amely valóban abszolút: senkinek sincs joga élet és halál felett uralkodni. Az élet érinthetetlen, sérthetetlen. Csak az élet teremtőjének, Istennek van joga életbe hívni és az életből kihívni.”

„Lehet, hogy a nőre nagy nyomás nehezedett, amikor elment az abortuszt elvégzőhöz. Talán magától igent mondott volna a gyermekre, ha a férje nem kényszerítette volna az abortuszra; talán csak azért egyezett bele vonakodva az abortuszba, mert partnere nyíltan megfenyegette. Bárhogyan is történt, és bármennyire nagy volt a nő tényleges részesedése a vétkes eseményben ​– a gyógyulási folyamatnak ebben a szakaszában elengedhetetlen, hogy a nő felismerje és bevallja valós részességét a bűnösségben.”

„Az abortusz által okozott sebek megtisztulnak. A fekély felszakad, és a genny kifolyhat. Ha a tisztítást késleltetjük vagy megtagadjuk, a fekély előbb-utóbb az egész testet megmérgezi. Az igazság fénye, mint a sebész felszabadító vágása, fájhat, de ez a fájdalom gyógyít, nyit, a szabadba vezet.” 

Negyedik lépés

„A nő megbékélésre vágyik. A megbékélés egy átfogó folyamat, amely több, egymással összefüggő szinten zajlik. A vallásilag fogékony nők ​megbékélést keresnek az élet Teremtőjével, vagyis Istennel. A gyónás mint a kiengesztelődés szentsége lesz az adott út, hogy megszabaduljanak saját bűnösségüktől. De még a vallásos szocializációval nem rendelkező nők is gyakran ösztönösen megnyílnak a szentség előtt, a gyász és a szenvedés feldolgozásának folyamatában, még akkor is, ha még nem tudnak róla. A nő ugyanis ​halványan sejti, hogy a rá nehezedő bűntudatot emberileg nem lehet feldolgozni, senki sem tudja levenni róla... Az abortusz egy isteni törvényt sértett meg, ezért csak Isten tudja helyrehozni a sérülést.”

„A megbékélés a megölt gyermek felé is irányul, és határozottan. Minden kultúrának természetes ​velejárója, hogy egy szeretett személy halálát gyászoljuk. A​z a tény, hogy a nyugati modern társadalmak az elhunyt gyermek emberi méltóságának megtagadásával lerombolják ezt a természetes gyászfolyamatot, pusztító hatással van az érintett nőre. Az abortusz sebeinek gyógyulása​ áttöri a társadalmilag kiszabott tabut, ​és arra készteti a nőt, hogy megerősítse legmélyebb reakcióit: az abortált gyermek miatti fájdalmat, a meggyilkolt kicsi iránti szánalmat, a megtagadott anyaság és a visszafordíthatatlanság miatti gyászt.”

„A lelkipásztorok és pszichológusok saját rituálékat és terápiás gyász- és megbékélési lépéseket dolgoztak ki a ​megszakadt anya-gyermek kapcsolat gyógyítására. ​A nő hálát ad Istennek az élet és az anyaság ajándékáért; kifejezetten hálát ad a gyermekért, akit annak idején elutasított; képzeletében most a karjaiba veszi a gyermeket, elmondja neki, miért cselekedett egykor rosszul, és kéri, hogy bocsásson meg neki ​— mert az abortusz nem vetett véget a gyermekével való kapcsolatának, ő örökké ennek a gyermeknek az anyja lesz, és most az is akar lenni; nevet ad a gyermeknek (a nő gyakran intuitív módon tudja a gyermek nemét és nevét); esetleg szeretetteljes levelet ír a gyermeknek; imádkozik a gyermekért egy megemlékezésen, az őrangyalra bízza a gyermeket stb.”

„A gyermekkel való megbékélés a gyermek apjával és azokkal a személyekkel való megbékéléshez vezet, akik az abortuszt szorgalmazták vagy tanácsolták, és akik szintén bűnrészessé váltak. Az abortuszt végrehajtó személynek is tudatosan meg kell bocsátani.”

„A megbékélési folyamat talán legnehezebb szakasza az önmagunknak való megbocsátás. Lelkipásztorok és terapeuták egyaránt tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy az egy vagy több abortuszon átesett nőnek gyakran nagyon nehéz elfogadnia, hogy amit tett, az megbocsátható. Az abortusz bűnét megbocsáthatatlan bűnnek tartja. Minél inkább megnyílik azonban a nő a megbékélés egyéni ajánlatai előtt, minél őszintébben ​​​— szépítés vagy túlzott önvádaskodás nélkül ​​— átgondolja saját elkövetői és áldozati szerepét, és minél fogékonyabbá válik Annak megszólítására, Aki az életbe hívta, annál nagyobb a gyógyulás reménye.”

Ötödik lépés

„A nő az életet választja. A gyógyulás során a nő egyre inkább rájön, hogy az abortusszal megsértette a szeretetet. Ha megszülte volna a gyermeket, akkor az azt követő hetekben, hónapokban és években szeretetettel és törődéssel vette volna körül a gyermeket. A gyermek által egy kicsivel több szeretet érkezett volna a világba ​​​— a gyermek által is, de a szeretet cselekedetei által is, amelyeket a gyermek természetesen megkövetelt volna.”

„De most, hogy az abortált gyermek ​»hiányzik​«, a nő megpróbálja másoknak szentelni azt az időt és szeretetet, amit az abortált gyermeknek adott volna. Most az életet választja, amelyet korábban megtagadott, és ebben a választásban megnyílik előtte az élet szépsége és sokszínűsége. Legyen szó arról, hogy segít más nőknek, akiket az abortusz veszélye fenyeget... legyen szó arról, hogy hálásan törekszik az új terhességre, legyen szó arról, hogy tudatosan választja a helyettes vezeklés lehetőségét ​​— a döntéseknek, amelyeket a nő most meghoz, mindenképpen életigenlőknek kell lenniük.”  

Christian de la Vierge (Curty) ferences atya, exorcista  Die Abtreibung aus der Sicht eines Priesters und Exorzisten (Az abortusz egy exorcista pap szemével nézve), eredeti francia kiadás:  L’avortement vu par un prêtre exorciste)​ című könyvéből:

„Amit sem orvosi, sem pszichológiai segítség nem tud megtenni, azt a Szűzanyától született Gyermek Jézus minden reményt felülmúlóan meg tudja tenni. Ő szentségi beavatkozása által megbocsát mindazoknak, akik őszintén megbánják bűneiket (szülők, családtagok, orvosok és mások). ​A megtisztulás többé-kevésbé hosszú ideje után Krisztus apránként elhozza a békét, amely Isten ajándéka, különösen a bűnbánó anya szívébe. Az anya és gyermeke között is új utat nyit az újbóli találkozásra, amelyet az anya mély és vigasztaló örömmel fedez fel." 

A gyógyulás szakaszai

Az első lépés: bűnbánat és megbocsátás

Fontos, hogy az anya szembenézzen önmagával és felismerje bűnösségét, hogy bocsánatot kérjen az irgalmasság Istenétől és gyermekétől. Ez egy kétszeresen fájdalmas, de megtisztító és mélyen megnyugtató folyamat. ​„A gyónás lehetővé teszi a múlttal és annak hibáival való szembenézést, a szentségi bűnbocsánat pedig teljesen megnyitja a kiengesztelődés folyamatát az anya és gyermeke között, a béke és az öröm minden gyümölcsével, amely ehhez a szentséghez kapcsolódik, ahol maga Krisztus érinti meg a lelket a pap közvetítésével.” 

Névadás

Isten számára minden ember egyedi, akinek neve van, és Isten mindenkit szeret. A halhatatlan lélek egyesül a feltámasztott testtel az idők végén, a halottak feltámadáskor, az abortuszban megölt gyermeké is.

„Nagyon fontos, hogy a szülők is személyként ismerjék el gyermeküket, még ha halott is, és adjanak neki nevet.  Ezért mindig felkérem az anyát, és ha lehetséges, az apát is, hogy adjanak nevet a gyermeknek,​ ha ez még nem történt meg. Néha nem is gondolnak rá. Pedig nagyon fontos. Lehetővé teszi a szülők számára, hogy jobban felismerjék a halálos cselekedet mértékét, és könnyebben kifejezzék ​megbánásukat és bocsánatkérésüket Istennek és a gyermeknek. A gyermek számára lehetővé teszi, hogy kilépjen a névtelenségből, és ez a név valódi és konkrét helyet biztosít számára a szülők életében. Az anyák megkönnyebbülnek és megnyugszanak a névválasztás által, ​akár spontán vetélésről, akár szándékos abortuszról van szó."

A megölt gyermek örökbefogadása

Örökbefogadásnál a máshonnan érkező gyermek beilleszkedik a család mindennapi életébe, és jelenlétével alakítja az ​érzelmi összetartozást és a családi életet. „Ebben az esetben a szülők szívében az abortusz okozta lelki űrt egy szerető jelenlét tölti be, új kapcsolatot hoz létre a szívekben. A gyermek már nem egy ​»emlék​​«, hanem valaki, egy élő személy, akit hívhatunk és akiért imádkozhatunk." 

„A névadás valójában egy másik előnnyel is jár. Addig az ártatlan gyermek a mennyei Atyának és Máriának, minden ember Anyjának szeretetével volt telve. Mivel Isten kezében van, és belépett az isteni megbocsátásba, a kis teremtés lelke mindig megbocsát, és nem haragszik földi szüleire. Addig azonban nem sokat tehet értük, amíg nem ismerik el őt, és olyan a szemükben, mint egy névtelen, a hatalmas tömegben elveszett gyermek. De amint az édesanyja vagy a szülei nevet adnak neki, valódi érzelmi és lelki kötelék jön létre közöttük. A szülei szólíthatják, nevén nevezhetik, megkülönböztethetik, megnyithatják előtte a szívüket, és kérhetik a támogatását, azáltal, hogy rábízzák testvéreit, ha vannak neki. Ezután erőteljes közbenjáróvá válik egész családja számára."

Titokban kell-e tartani az abortuszt? 

Amíg az anya, aki felismerte abortuszának súlyosságát, nem békül ki Istennel, abortált gyermeke lelkével és önmagával, addig rendkívül sebezhető, ezért bölcs dolognak tűnik, ha csak a gyóntatójának nyitja meg a szívét, és ha lehetséges,​ a partnerének. Urunk világosan jelzi a megtérés útját, amikor azt mondja: ​»[...] ​nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.« (Lk 15:7), vagy ​» az igazság szabaddá tesz benneteket « (Jn 8:32).

„Az abortusz bűnét tehát először meg kell gyónni. A kiközösítés (latae sententiae), amelyet minden művi abortusz maga után von automatikusan minden szereplő vagy tanácsadó esetében, akik tudatában vannak annak, hogy gyermeket ölnek, a püspöknek vagy az általa megbízott papnak kell feloldania. Csak akkork kezdődhet meg a szülők lassú gyógyulása."

Miután meggyógyult, az anya feloldhatja az ál-titkot, amely mérgezte a családi életet. Kiválaszthat egy megfelelő pillanatot, hogy elmondja a többi gyermekének, hogy ő és a párja mit tettek a múltban, hogy szívből megbánták az abortuszt, hogy milyen sajnálatos okok miatt kényszerültek rá, hogy soha többé nem követnének el ilyesmit, és könyörögnek a gyermekeiknek, hogy ők ne kövessenek el hasonlót, stb. 

Az abortuszt túlélő ​testvérek gyógyulása 

„Minden testvér, aki olyan anyától született, aki a szülés előtt vagy után abortuszon esett át, szintén áldozat, és szörnyű utóhatásoktól szenved, például szorongástól és nyugtalanságtól, amelyeket nehéz megmagyarázni." A mélyreható gyógyuláshoz a testvérek is igénybe vehetik papok segítségét, és a szentségek, amelyekben Krisztus személyesen lép közbe, egy zarándoklat, egy keresztény ifjúsági vagy cserkészmozgalom is nagyon hasznosak lehetnek.