Bementünk, és 13 évesen elválasztottak a szüleimtől. Azt mondták nekem, hogy az csak egy sejtcsomó, és utána megkérdezték, hogy készen állok-e az abortuszra, és ekkor még fogalmam sem volt, mi az az abortusz. Azt hittem, hogy egy rendes orvosi rendelőben vagyunk, és azt hittem, hogy segíteni fognak nekünk, de nem voltam benne biztos, hogy milyen segítség lesz az. ​Így bólintottam a fejemmel, hogy „igen”. Bevittek egy szobába, ahol életemben először találkoztam George Klopferrel. Ő rám nézett, és azt mondta: „nem tart sokáig​”. 

És elmondhatom, hogy két gyermeket szültem minden gyógyszer nélkül, és az abortusz volt a legfájdalmasabb dolog, amit valaha is átéltem életemben. Emlékszem, hogy csak sikoltoztam a fájdalomtól, ő pedig csak nézett rám, és azt mondta, hogy fogjam be a szám. Később megtudtam, hogy az anyám hallotta a sikoltozásomat a váróteremből, és segíteni akart nekem, de azt mondták neki, hogy nem segíthet rajtam. 

Az abortusz elvégzése után a lábadozóba vittek. Ez egy szoba volt csomó ronda barna műanyag fotellel, amelyekben nők ültek. Senki sem nézett a másikra, senki sem szólt egy szót sem a másikhoz, és amikor eljött az idő, hogy menjünk, véreztem mindenhol, és ahelyett, hogy gondoskodtak volna rólam, ​apámnak fel kellett vennie, a vállára kellett vennie, és beültünk a kocsiba, és mindannyian el akartuk felejteni, ami aznap történt.

A szüleim azt hitték, hogy a legjobbat teszik azon a napon, de valójában az történt, hogy anyám végül idegösszeomlást kapott, és beutalták két hétre egy elmegyógyintézetbe. Apám később elhagyta a családunkat, én pedig fiatalon inni kezdtem és a házasság előtti szexhez fordultam.

16 évesen újra teherbe estem. Még mindig nagyon naiv voltam azzal kapcsolatban, hogy mi az abortusz. És a Planned Parenthood épp akkor volt az iskolánkban. Így végül elmentünk a Planned Parenthoodhoz, és ők azt mondták, hogy fiatal vagy, iskolába jársz, el kellene vetetned a babát. A barátom, aki ma már a férjem, feltette a kérdést, hogy  vetessük-e el a babát. És ez volt az első alkalom, amikor megosztottam a történetemet. A Planned Parenthood parkolójában döntöttünk az élet mellett. Csak egy gyülekezetbeli család támogatott minket, ami nagyon sokat segített abban, hogy elvégezzük a középiskolát. Sajnos az abortusz sebe végigkísérte a házaséletünket, és majdnem mindent elrontott. 

Azt szoktam mondani, hogy nem tehetünk arról, amit valaki más tett velünk, de nehéz teher és nagy felelősség tudni, hogy felelős vagy azért, hogy véget vetettél más életének. ​Annyira hálás vagyok, hogy megtalálhattam a gyógyulást és a szabadságot Jézus által, hogy most megoszthatom a történetemet, és megadhatom a lányomnak, Elliana Grace-nek azt a méltóságot, amit megérdemel. Az abortusz soha nem teszi semmissé a szexuális bántalmazás traumáját.

Amire igazán szükségünk volt, az a tanácsadás, bibliai tanácsadás. És szükségünk volt olyan emberekre is, akik támogattak minket, amikor a bíróságra mentünk, és bíróság elé vittük az erőszaktevőt. Szükségünk volt emberekre, akik gondoskodtak arról, hogy ne tudjon kiszabadulni, és ne tudja folytatni a nők bántalmazását. Erre volt szükségünk.

Úgyhogy nagyon hálás vagyok az abortuszból való felépülésért. Az abortusz nem szüntette meg a traumámat.