Végeztem már abortuszokat. Fogtam a fogót. Fogtam a fogót, elforgattam. Elmondhatom, hogy első kézből tudom... ​ha volt valaki közületek katona, és résztvett már közelharcban, és vett egy kést, és valakinek a mellkasába döfte, mert az az életére tört, és nézte, ahogy az élet kiszáll belőle, miközben a kést elforgatja. Mi az abortusz? Közelharc egy ártatlan harmadik féllel...

A szívócső, amit használnak ehhez, csak körülbelül nyolc vagy kilenc hüvelyk hosszú. Ennyire közel voltam, amikor elvettem annak a gyermeknek az életét. És a ​szívócsőn keresztül, majd az ujjaimon keresztül, a karomon keresztül a szívembe ment. És a szívem minden alkalommal egy kicsit jobban megkeményedett. Tudom, mert voltam ott, már csináltam ezt. Ezért Tapintható irgalom a címe ennek a beszédnek. Az egyetlen válasz erre a problémára az isteni irgalom, Isten irgalma.

[…]

Egy abortusznál nem vettem fel jól a kórelőzményeket. A hölgy magzatvize elfolyt. Gyorsan azt mondtam: „Csak szülessen meg a baba, nem fogja túlélni”. Segítettem világra hozni a gyermeket. Születése után megfogtam a fejénél fogva, rátettem a mérlegre, ahogy szoktuk, és a baba több mint 500 gramm volt. Egy fontban 450 gramm van, szóval ez a baba egy font és két uncia volt. Meg kellett nyomni a gombot, hogy jöjjön a neonatológiai csapat, és segítsenek újraéleszteni a babát. Bejött dr. Plumb, egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: „Ne adj nekem tumorokat, te jobb vagy ennél”. Az abortált baba túl nagy volt, túl előrehaladott, lélegzett, újraélesztették. Az orvos azt mondta nekem: „Figyelj, ember, te jobb vagy ennél”. És én tudtam, hogy jobb vagyok. Mert egy barátommal Mexikóvárosba mentünk, hogy meglátogassuk, hogy segítsünk valakinek valamilyen munkában, és elmentünk és meglátogattuk a Guadalupei Miasszonyunk bazilikát. ​És azt hiszem, hogy hallottam ott, és valóban hallottam is ott egy nagyon határozott hangot, amely azt mondta: „Miért bántasz engem?” Kiszorítottam az elmémből, mint oly sokan közülünk. És néhány évvel később, közvetlenül a „Ne adj nekem tumorokat” incidens után, anyám elvitt egy másik zarándoklatra. Ekkor igazából semmi nem voltam ​[vallásos szempontból]. Egy evangélikus gyülekezettel kacérkodtam Norfolk Virginia államban, próbáltam észhez térni a mocsokban. És egy másik Mária-kegyhelyen az egész életem összeomlott. Istenanya, Jézus, az egész... és mégis, ránézek ezekre az emberekre, akiknek nincsenek ilyen élményeik, és irigylem őket, mert én elég hülye és büszke és ellenszegülő voltam, és kétszer is szükségem volt határozott felrázásra, nem csak egyszer. Nagyon megalázó itt lenni.

Szükségem van az imáitokra. Szükségünk van az imáitokra az orvosi közösségben, mert ha az orvosi közösségnek lenne elég bátorsága kiállni és azt mondani, hogy ez nem helyes, akkor ez a dolog véget érne. De ez egy harc az ár ellenében.

[…]

Nos, képzeljétek, az egyik héten, amikor éppen kórházban voltam, kemoterápiát kaptam, hánytam, híztam, felpuffadtam, aggódtam, hogy Istenem, dr. Burchalski nincs ott, az egyik abortuszokat végző orvos levezette a szülését az egyik páciensemnek, aki agyhiányos babát szült a 34. a terhesség hetében. Az orvos késő este bejött hozzám, és azt mondta: „John, te szörnyetegekkel foglalkozol. Hogy merészeltél nem szólni, hogy ez a nő mit tervez? Tudod, újra kell gondolnom, hogy segítek-e neked, mert ez undorító volt. Korán el kellett volna vetetni azt a szörnyeteget​.” Azután elment.

Nos, sok évvel később,miután rájöttem, hogy a fickónak nincs rám szüksége, ugyanaz az orvos bejött a rendelőmbe, és azt mondja: ​„Hé, Johnny, csak azért jöttem, hogy adjak neked egy képet.​ Voltam a tengerentúlon, és tudom, hogy a kedvenc városod Dubrovnik, Jugoszláviában. Hoztam neked egy képet.” És ahogy kisétált, megfordult és azt mondta: „Tudod, egyébként csak azt akartam mondani, hogy abbahagytam az abortuszok elvégzését.” Azt mondtam, hogy „Micsoda?” Erre ő: ​„Igen, emlékszel arra a megjegyzésre, amit a szörnyetegről mondtam neked​? Több szeretetet tapasztaltam abban a szobában, mint 30 év alatt a praxisomban megszületett, kívánt babák bármelyikénél. Több szeretetet láttam annak az anyának a szemében, több szeretetet láttam abban a családban, mert üdvözölték a beteg testvérüket, a beteg gyermeküket. És rájöttem, hogy a rossz oldalon álltam, és ezt rajtad töltöttem ki. Sajnálom. De ne mondd el senkinek. Köszönöm.” Megveregette a vállamat és elment. A megtérések nem a mi időzítésünk szerint történnek, mi csak Isten szeretetének és irgalmának eszközei kell legyünk.