A súlyosan károsodott Noah anyjának ötször javasolták az orvosok az abortuszt, de ő megszülte gyermekét, és csoda történt

Noah Wall a Good Morning Britain adásban 2019-ben

Noah Wall a Good Morning Britain adásban 2019-ben

Felvétel Noah agyáról nem sokkal születése után és 3 évesen.

Felvétel Noah agyáról nem sokkal születése után és 3 évesen.

2024.04.12.

Az abortuszok egy részére azért kerül sor, mert prenatális vizsgálatok után azt mondják az anyának, hogy magzata károsodott. Ez az esetek egy részében nem is igaz. Amennyiben a valóban károsodott magzatot élni hagyják és megszületik, isteni csoda révén meggyógyulhat vagy javulhat az állapota. Ha ez nem történik meg, létével akkor is szeretet jön a világba, alázatra és áldozatkészségre neveli a környezetét, és anyja és mások nem követik el az abortusz súlyos bűnét.

A három lehetőség közül a másodikra álljon itt egy példa. 

Noah Wall angol kisfiú súlyos károsodással jött a világra 2012-ben: nyitott gerinccel született (spina bifida), amelyhez vízfejűség (hidrokefália) is társult. Az agyában növekvő óriási ciszta miatt agyának csak két százaléka volt meg a születésekor

A 12 hetes ultrahangvizsgálat során merült fel a nyitott gerinc gyanúja. Az anyát elküldték egy MRI vizsgálatra, ahol megerősítették ezt a diagnózist. Más problémára is fény derült: a magzat agyában egy ciszta növekedett, amely akkorra már tönkretette az agy hátsó negyedét. Három hét múlva egy újabb vizsgálat során kiderült, hogy az agy egy másik része is eltűnt. A szülök így arra számítottak, hogy Noah fél aggyal fog megszületni. Más betegségek lehetőségei is fennálltak: Edwards-szindróma, 13-as triszómia.

Az orvosok arra számítottak, hogy a gyermek nem fog életben maradni, és elrendelték, hogy adott esetben ne élesszék őt újra. Öt alkalommal ajánlották fel az abortuszt, de a szülők elutasították gyermekük megölését. 

Noah császármetszéssel jött a világra, ​majd erőteljesen felsírt. Röviddel születése után kettős műtéten esett át: lezárták a gerinccsatornát és beültettek egy shunt-öt a feje hátsó részébe az agyvíz elvezetésére. Egy MRI vizsgálat kimutatta, hogy agyának mindössze 2%-a volt meg, egy vékony réteg. A shunt-tel gondok voltak, megfertőződött az agyvíz, szó szerint agymosásra került sor, majd újabb shunt-öt ültettek be. Az anya a ​nyitott gerincet és a vízfejűséget elsősorban annak tulajdonítja, hogy nem szedett folsavat.

A számos orvosi beavatkozás ellenére Noah jól fejlődött. Hároméves korában újabb műtétre került sor, hogy kiegyenesítsék a lábait. Az altatás alatt a kórházban végeztek egy újabb MRI vizsgálatot, ami hihetetlen dolgot mutatott: visszanőtt Noah agyának legnagyobb része, 80%-a. Csoda történt.

Noah ugyan kerekesszék használatára szorul, de tud beszélni, írni, vidám, fest, színpadon is szerepelt.