Ha a születés előtti diagnosztikus beavatkozás az embrió és az emberi főtusz életére és integritására tekintettel van, és ebből fakadóan annak egyéni védelme vagy gyógyítása érdekében történik, akkor a válasz igen.

A születés előtti diagnosztikus beavatkozások még az anyaméhen belül lehetővé teszik az embrió és a főtusz állapotának megismerését. Lehetővé teszik a korábbi és hatásosabb terápiás, orvosi vagy sebészi beavatkozásokat, vagy azok megtervezését.

Ez a diagnosztika megengedett, ha az alkalmazott eljárás ​– a megfelelően felvilágosított szülők egyetértésével – az embrió és az édesanya életét és integritását megóvja anélkül, hogy őket aránytalanul nagy kockázatnak tenné ki.

De súlyos módon ellentétben van az erkölcsi törvényekkel, ha – aszerint, hogy milyen eredménnyel jár – egy abortusz elvégzésének lehetőségét számításba veszi. Így egy olyan diagnózis, amelyik fejlődési rendellenességet vagy örökletes betegséget mutat ki, nem jelenthet egyúttal halálos ítéletet is. Ezért az az asszony súlyosan megengedhetetlenül jár el, aki a diagnosztikus beavatkozást azzal a meghatározott céllal kéri, hogy abortuszhoz fog folyamodni, ha az eredmények fejlődési rendellenességet vagy örökletes betegséget mutatnak ki. Ugyanígy a férj, a szülők vagy bárki más az erkölcs ellen cselekszik, ha a terhest azzal a céllal tanácsolja vagy küldi a vizsgálatra, hogy adott esetben abortusznak vesse alá magát. Éppen így a szakorvos is megengedhetetlen segédkezésben bűnrészességben vétkes, ha a diagnosztikus eljárás során és az eredmény közlésekor szándékosan összefüggésbe hozza a szülés előtti diagnosztikát és az abortuszt.

Végül, a még meg nem született élethez való jogának megsértéseként kell elítélni – és a szülők ősi jogába és kötelességébe való betolakodásnak kell tekinteni –, az állami egészségügyi vagy tudományos szervezetek azon irányelveit vagy programjait, melyek valamilyen módon elősegítik a születés előtti diagnosztika és az abortusz közötti kapcsolatot, vagy a terhest arra bíztatják, hogy tervszerűen vegyen részt a születés előtti diagnosztikában azzal a kiemelt céllal, hogy megsemmisítsék azokat a főtuszokat, akik fejlődési rendellenességben szenvednek vagy ilyeneket hordoznak.

Külön figyelmet kell fordítanunk a születés előtti diagnosztikai eljárások erkölcsi értékelésére, melyek lehetővé teszik a születendő gyermek esetleges rendellenességeinek korai felismerését. Ezen eljárások bonyolultsága miatt az erkölcsi értékelésnek pontosabbnak és részletesebbnek kell lennie:

Amikor kizárják az aránytalan kockázatot mind a magzat, mind az anya szempontjából, és lehetővé válik a korai gyógyítás, vagy elősegítik a várható nehézségek nyugodt és tudatos vállalását, ezek az eljárások erkölcsileg megengedettek. Abból fakadóan azonban, hogy a születés előtti gyógyítás lehetőségei ma még nagyon korlátozottak, s nem ritkán megtörténik, hogy ezeket az eljárásokat eugenetikus célok szolgálatába állítják – ami azt jelenti, hogy abortusszal akadályozzák meg bizonyos rendellenességekben szenvedő magzatok megszületését –, e gyakorlat gonosz és a leghatározottabban elutasítandó, mert az emberi életet csak a „normalitás” és a fizikai egészség adataival akarja mérni, és utat nyit a csecsemőgyilkosság és az eutanázia számára is.

Valójában éppen a bátorság és a derű, amellyel súlyosan fogyatékos testvéreink élik életüket, ha elfogadjuk és szeretjük őket, különösen hatékony tanúságot tesz azokról a hiteles értékekről, amelyek minősítik és nehéz körülmények között is drágává teszik az életet önmaguk és a környezetük számára is. Az Egyház ott áll azon házaspárok mellett, akik nagy félelemmel és fájdalommal telve elfogadják súlyosan sérült gyermeküket; és hálás mindazoknak a családoknak, melyek örökbe fogadnak fogyatékosság vagy betegség miatt eldobott gyermekeket.