Louise Adsett ausztrál szülésznő megrázó vallomást tett egy törvényjavaslattal kapcsolatos queenslandi parlamenti meghallgatáson 2024. augusztus 19-én. A törvényjavaslat előírta volna az orvosoknak, szülésznőknek és nővéreknek, hogy gondoskodjanak a terhességmegszakítások után élve született csecsemőkről, akárcsak a többi újszülöttről. A javaslatot néhány nappal később sajnos elvetették: 32 szenátor szavazott ellene, és csak 18-an mellette.
Louise arról számolt be, hogy terhességmegszakítás után élve született, életképes csecsemők sokszor órákon át küzdenek az életükért, de hagyják őket meghalni, anélkül, hogy megkapnák azt az orvosi ellátást, amely alapvető emberi joguk lenne.
A 14 éves tapasztalattal rendelkező szülésznő azt mondta, hogy az utóbbi néhány évben olyan nőket is el kell látniuk az osztályon, akik nem akarják a gyermeküket, és előrehaladott terhesek. Ausztráliában az abortusz legális: az Ausztráliai fővárosi területen a terhesség egész időtartama alatt, Tasmániában a terhesség első 16 hetében, a többi államban és területen a terhesség első 22–24 hetében. A helyileg érvényes határidőn túl is megengedett az abortusz, ha orvosok jóváhagyják azt.
Louise lelkiismereti okokból nem hajlandó ellátást nyújtani a gyermeküket elvetető nőknek.
Részlet Louise vallomásából.
Voltak olyan babáink, akik 15–22 hetes terhesség megszakítása után élve születtek, levegőért kapkodtak, mozogtak, és tapintható volt a szívverésük, küzdöttek az életükért, ahogyan mi, emberek, tervezve vagyunk.
Annak alapján, amit közvetlenül láttam, vagy amit az akkor jelen lévő kollégáimtól hallottam, ezek a csecsemők 2–20 perctől 3–5 óráig éltek. Ezeket az abortusz után élve született babákat a szüleik nem akarják látni vagy kézbe venni. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen személy, aki esetleg a kezében tarthatja őket, az egy szülésznő vagy egy nővér.
Ha kívánt baba elvesztéséről lenne szó, akkor az anya és az apa általában vigasztalná a babát, amíg életben van és meg nem hal. Olyan terhességmegszakítás esetén, amikor a baba nem kívánt, a babákat néha „boszorkánysapkába” [WC-be helyezhető mintagyűjtő edénybe] vagy vesetálba teszik, és a szülők kívánságára azonnal kiviszik a szobából.
Ha a baba él az abortusz után, a gyász feldolgozásában segítő szülésznő vagy a nőt ellátó szokásos szülésznő addig tartja a babát, amíg a baba abba nem hagyja a zihálást, a mozgást, vagy nincs már tapintható szívverése. Előfordul, hogy az abortusz után élve született babákat „boszorkánysapkába” teszik, letakarják, kiviszik a szobából, és ők abban halnak meg. Ez sok szülésznő számára elkeserítő, mivel nem tud semmilyen orvosi ellátást nyújtani a babának, hanem csak kényelmi ellátásra szorítkozik, ami csupán a baba bebugyolálását és karban tartását jelenti.
Gyakran van létszámhiány, és esetenként a szülésznők és az orvosok a vajúdó nők ellátása közben gondoskodnak a terhesség megszakítása után megszületett babáról. Előfordult, hogy olyan nők, akik elvesztették a babájukat a terhesség 37. hetében, olyan nők mellett voltak a szobában, akik elvetették a babájukat, a nem kívánt babákat.
Első példa: egy anya 21+ hetes terhességnél úgy döntött, hogy elveteti a gyermekét. A folyamat reggel kezdődött, a nap folyamán adott misoprostollal. A folyamat egész nap tartott, és a baba csak az éjszakai műszak korai óráiban született, amikor létszámhiányos volt a személyzet. A baba erőteljesen mozgott, levegő után kapkodott, és tapintható volt a szívverése. Hogy egyértelművé tegyem, ez a baba élt. Több mint 400 gramm volt, tehát jó súlyú. Szülei nem kívánták látni vagy kézbe venni. A szülésznőkre és az orvosokra hárult, hogy a kezükben tartsák ezt a kis életet, miközben továbbra is gondoskodtak más nőkről, akik éppen szültek, és világra hozták gyermekeiket. Ez a kisfiú 5 órán át küzdött az életéért, mielőtt utolsó lélegzetét vette volna. Ez nem ritka eset.
Nemrég egy anya úgy döntött, hogy 19 hetesen elveti a babáját. Ugyanazt a misoprostol-kezelést kezdték el, és a kisbaba élve született – mozgott, levegő után kapkodott, tapintható volt a szívverése, és ő is több mint 400 grammot nyomott. [...] Mivel ez egy zsúfolt műszak volt, és kevés volt a személyzet, azt javasolták, hogy a kisbabát tegyük be oda, ahol a koszos tálak vannak, takarjuk le, és hagyjuk magára, hogy egyedül vegye az utolsó lélegzetét. Mivel a baba a vártnál tovább lélegzett, szerencsére egy másik szülésznő munkája közben képes volt tartani a babát, a baba utolsó lélegzetvételéig. Ez a baba majdnem három órán át élt. Ez csak két példa a sok közül, amelyek nem csak azokon a szülészeteken fordulnak elő, ahol dolgozom, hanem Queensland-szerte.
